Kedvencekhez adom!
KÖSZÖNTJÜK A SZIERRA KENNEL
HONLAPJÁN!
Harminc évvel ezelőtt kezdődött, a '70-es évek végén egy rokon fajtával, a dobermannal.
Ez a szerelem tizenöt évig tartott.
Amikor megszületett Csilla lányunk, akkor úgy gondoltuk ez a fajta túl erős, túl aktív ahhoz, hogy egy
kicsiny gyerekkel biztonságban lehessen együtt élni. A kutyázás fenntartása mellett döntöttünk, de a béke és
a harmónia érdekében váltani kellett.
A dobermann kis testű, távoli rokonára esett a választásunk.
A törpe schnauzert választottuk, annak is a fehér színváltozatát.
Döntésünket nem bántuk meg, hiszen nagyon sok örömöt leltünk a családi kutyázásban, és ebben közre
játszott kutyáink és Csilla harmonikus kapcsolata is.
Sikerek is koronázták törekvéseinket, saját tenyésztésű kutyánk Brian v Sierra az 1999-es budapesti ISPU
kiállításon, ISPU Győztes címet nyert.
A kutyát Csilla nevelte, és ő vezette fel egy igen rangos nemzetközi mezőnyben.
Később, ahogy Csilla cseperedett a törpe pinscher fajtát is megkedveltük.
Szerettünk volna a legjobbak közé emelkedni, ezért úgy határoztunk, hogy Izraelben szerezzük be azt a
tenyész-anyagot, amely megalapozhatná hosszú távra szóló terveinket.
A világhírű, Beit-Hamaayan tenyészethez fordultunk, - Dávid és Éva Efrat, a legjobb egyedeket küldte, amivel felülmúlták legvérmesebb álmainkat is.
Mivel másfél évtizedes tenyésztési gyakorlatunk volt, a váltás nem volt nehéz, a korábbi fő tenyész-célt
kellett folytatnunk, ami a következő:
Egészséges szülőktől, egészséges utódokat szeretnénk!
Pettkó Csaba

Jelenleg online
:
Innen jönnek a látogatók:
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!